kuporogva csak várom a csodát

József Attila: Mint gyermek…

utánérzés

a telefon csörög (ha ezt lehet még
csörgésnek mondani) a vállalkozó hív érkezik
a mázsa cement átnyúl a kapu fölött a rácson
kisebbik öcsém mása kiköpött
én csak bámulok rá február van foggal
körömmel ez még a tél valahogy megél
a vállalkozó megvonja vállát köp egyet
nem beszél számla nélkül a szemem
csukva ma sűrűbb a nyála koccannak
a kövek a számla
tömb amúgy sincs nála

csöngetek hiába

évekig ültél a lépcsők alatt a telefon
csörög közös családi kép azóta híd
épült a komp nem jár
a beteg jól kooperál de a központ
(ozás) hiánya nehezíti
a koherens személyiség meghatározását

kisebbik öcsém kiköpött másolat
valami eltörött vagy meghasadt
elővesz egy kockás füzetet
nullától százig repkednek a számok
de nem tudta megkülön
böztetni a prózát és a prózait
illetve képtelen volt projekt
szerűen gondolkozni és már nem is fog soha

csöngetnek nyitom
átadás átvétel emléklap
a hamvasztásról dátum helyett tájmkód
volt némi plusz költség is de
ez most nem érdekes

robogunk ahogy húzod a szánkót

A bejárat boltíves,
a fürdőszobába nincsen ajtó.
Jobbra fésülködő tükör,
a mosdó fölött szappantartó.

Szemben fent a lámpa,
talán ha néhány száz lumen.
Az ágy helyén lejt a padló,
mint járda a Boulevard Saint-Michel-en.

ebben laktunk – mutattam neked

Véletlenszerűen megadott egy születési helyet,
egy dátumot (negyvennégy, vagy negyvenöt)
Az anyja neve rovatnál tovább időzött;
le is jár a kiszabott keret.

nagyapám kovács volt

Délben csípős húsleves, később egy forró
fekete. Kézfején cigarettapapír: megsárgult, vékony
sebtapasz. A műhely beázik, a vasszekrény oldalán.
Folyik le.
Eléri.

Közel a hajnal; még éjszaka megmártóznak
a szemesi part vizében.

egyre többször van úgy hogy visszamennék
igazi választásom nincs
eltitkolt beugrók síkok a kerítés a kapu
alatti réssel ahol vastagon fészkel a gyom
kitakar
elvisel
fényben lebegő

Por. Negatív. Árnyékom.

felszólítás hiánypótlásra

azt veszem észre
hogy percenként tízszer
kapcsolom ki a
tévét sorozat
köz’ látod
lerázom magamról
deréktól le

fél nyolc vagy fél hét
hirtelen nem is tudom
hová tenni se az élet
se az érzés nem kerít
be sem húz
egyenes szájjal magunkat
feledve nevetünk mert
úgy vagyunk ezzel mint
kávébarna fogú szeretők a
frissen nyomott
esküvői meghívókon
összeragadva név szerint
külön mialatt legalább
százszor kapcsolom ki a
tév’ bizonyítható tév
edéseimet

ráadásul hetek óta
észrevétlenül
hever előttem egy
kedvezményezett
gyermek örök
befogadott mostoha
nevelt házastárs
élettárs testvér
szülő mostoha
nevelőszülő
nagyszülő
unoka be
jelentésére való
formanyomtatvány de
túl nagy falatnak
tűnik

ne fájj ne fájj bizonyos napokat
késheggyel elvakartam téglavörös
ruptúrák véraláfutásos arcom
mint rasztergrafika
megnyitás másik ablakban
hiába a rendszerhiba visszatér
akárhány alakban nap
nap után

törzsi legenda nyomán

i.

két szirttetőn két sas fészkelt
két szirttetőn magasan
felhőtlen boldogságuk
szavakkal le nem írható mikor
összeadja őket az ünnepi
összeadó és beszéd generátor

két szirt között se közel se távol
csillogott a víz Alkutnama tükre

ii.

fiókáit táplálnia kellett ezért az idős
sas előbb meglándzsázta az embert
később egy anyjával sétáló gyereket
akinek puhára sütött húsát a szerepek
tisztázása nélkül fogyasztották el

két szirt közé hirtelen felindulásból
ösztöneitől vezérelve vágódott
az ifjú sas a tó színéig zuhant
háta mögött meglátta az eget

Alkutnama tükrében szikrázik az ég

iii.

tulajdonképpen egy jeges
felsővezeték volt az a kockázat
amivel senki nem számolt

a sofőr értetlenül állt
az események előtt
az ajtók összezártak

két szirt között simogató
gépi hang ismételgeti hogy
nyugalmát mindenki
őrizze amíg a csapadék
halmazállapota probléma
mentes nem lesz

1909 április 25
Párisba készültem gyalog a faszobrásszal

Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek

i.

éppen azt csinálom amihez
senkinek nem volna kedve
éjszaka egy kihalt utcán
le a mélybe ereszkedve

figyelni kezdem az ablakokat
kinyílnak az ágbogas fák
száraz árnyékuk összeáll
közben töredezik a világ

ii.

szürkületbe bújó patakok
domb emeli messzire az utat
mintha a költőt láttam volna
egy szárnyatlan lóra mutat

kalapot repít a szél és
a kéz ami utána nyúl
forgott vadul az örvény
a kalap fenn a költő alul

próbálta elérni de vihar
kelt a lakópark ölén
kemény kabátja mint a
vitorla feszült már fölém

(az utolsó járat mindenhol
megáll kihajolnak a fák
beteljesül végleg ami kész
a logika szú-módra rág)

iii.

lett földed lett virágod
s négy szögletes sarok
(innen nézve metszetek)
mind egyedül lakod

színes bőrönd becsoma
golva neked nyerít az idő
zsebed üres kiadó házad
azonnal költözhető

elindulsz egy kihalt utcán
a kapukon fényes lakat
esik makacs szél fúj
tépkedi a plakátokat

2024 április 25

július 27

valaha ismerős arc
kifejezés gyűrött keruing levél
régen leszerelt ajtók szigetek
egymásra pakolva képes
lapok a lebegő Óceániából most
magam vagyok és egy napraforgó
sárga fóliasátor

két hét múlva ismétlőkezelés
mellékhatásként bőrpír a testen

rezeg
megérinted
elnémul

a vers celofán a vers poliészter
szál a lábtörlőben a vers görbe
a vers definit

délután a cipésznél voltam
azt mondta már évek
óta nem javít

Egy hete még a mamára gondolt,
most nézi, ahogy a dinnyehéj –
színes jégtáblák között úszik,
hófehér zaj a tél.

(i) folyamatos múlt

az igazolvány
fénykép
aktuális személyi kritériumai –
legyen a ~ fél évnél
nem régebbi színes legyen a ~
átlagmérete 35 x 45 mm legyen
15,75 négyzetcentiméter semleges

az arckifejezés csukott szájjal semleges
a ruházat a fej
vallási okokból
megengedett

eltakarása

(ii) egyszerű jelen

belépek egy önálló városrész
a mosogató melletti szekrényen az előző ciklus
kampánymaradéka
élek nélküli derékszögek közben vált a lámpa
villog fényes szálakon meg-megcsillan
szádon a nyál
térdmagasságban kezdem inkább érteni
hogy az istenben
való hit csupán közlekedési kultúra
amennyiben kérdés az egyáltalán

(iii) befejezett jövő (a.k.a. miscalculation)

the 35 x 45 [mm] photo size does not have
a fixed number of pixels as it depends on
the resolution at which the image is scanned or taken

for example if the picture has the recommended
resolution of 300 pixels per inch its pixel dimensions would be 1050 x 1350

however if the photo is scanned or taken at
a resolution of 72 ppi the pixel dimensions would be 252 x 324 pixels*

*by ICAO

azzal érveltél hogy nem fair
nyíltan a halálra játszani –
szétszórt vadak az etető körül

anyám barátnője kopog benyit
(anyám örül) vizes kezével
megsimítja homlokom
sűrű haját simítja homlokán
vékony patakban folyik a nyár

néz rám az asztalon ülök
lábam alatt konyhaszék
a fecskék egy elvágott
drótra hordják fészküket

nagyapám addigra félsüket –
az értelmezési tartomány új
horizontja felé
közelít biccent tűz tánc
az udvaron zene
hajnali négykor anyám súgja
tudod ha Ferike …
hiszen a lépcsőház közös

(bezárom az ajtót teleengedem a kádat
bámulok a párás üvegen át)

a rendőrségen azt mondták
csak ha vér …

mikor meghalunk valaki megszületik
jelelte nagyapám félre
érthetetlenül

reggelre Manyika elvetél

szokásos káosz délután
szertornász hoz visz dobál
forgatja alattunk a várost
csavarodik a szalag
üres telek elakadnak a sárban segély
hívás nem vagyok pontos kiosztanak

mesterségem (?) lélegeztetés korlátnak
ütköző szavak persze mentés
közben néha a személyzet is sérül
kátyúzunk a nappaliban apa oszt
a feladat egyszerű valakit meg kell menteni
csakhogy valaki mindent visz
mérgemben lerántom az abroszt

a levegő megfagy Ferike
egy szépnevű szállodahajón egyedül

mindenünket elviszi

menekül

mellém ült a padra
noise-cancelling

két karjával támaszkodik
felfelé kapkod levegőért szapora
pulzus szemében stroboszkóp lüktet
amikor megnyugszik leolvasom a
szájáról hogy jósolni fog egy jövendőt
kinyújtom belenéz üres a tenyerem
a papír is jó pénz mondja röviden
röviden mondom ha apród nincs

összeverődünk

zsebre tesz

a figyelem
fenyegető közepe üres

Petri György: Önarckép 1990

esküdj hogy orvosi esküdet
abban a pillanatban amikor
szívem már csak kényszerből dohog
torkomat vastag gégecső feszíti
megszeged

apróra vágva mélyhűtőbe
tettem a mélyhűtő váratlanul
kiengedett viszem és
elásom a felázott tetemeket
alkotó részeim
fontos összetevőkkel
lesznek szegényebbek

az első önvezető gyalog eser
nyővel suhint nem esik jól
érezzük magunkat távol tőletek
üdv.: S. R.

egy kemény pedál okoz keményedést
a talpon gyulladt csonthártya feszít
akadályverseny a bélrendszeren át
epe-hupás
amíg felenged bedobunk egy sört

az első színes tévénkhez rögtön szerelőt
kellett hívni mert a kék és a vörös kiment
rögtön az első bekapcsolás után

két refrén emberöltő
levés vagy leves
vagyok mint György a költő
ellenben két balkezes

Orionnak tiszta lángsugára
ily pompásan nem hullt e napig

Friedrich Hölderlin: Himnusz a szabadsághoz

itt jobbra fagyos levegőben
megáll a kés villan esése megfordíthat
ó hullámokat szelve szeletelve
pár gigawatton legalábbis
kopog egy légkalapács fejben itt vagy
Newton erejét magyarázod

megint lódítasz hivatkozásként
a hold elring_

szinódikus két perc míg hulla
nak tompán a csillagok mint
leforrázott csirkefejek az éjszakai
műszakban közben

Hölderlin_
fel fel fénylik

meglátásom homályosul szemem
előtt üveg csillog tisztázatlan
kövek körülmények között
fekszünk egy öbölben

kemény falú folyók folyosók
a festék mindent

takar gondolatban rajzoltunk
egy vonalat amin

túl végre megtaláltuk a
szemantikai
rést

a bontásra ítélt melléképületben
találtam egy köteg fontos iratot
rajtuk köríves lenyomat ezek
szerint nagybátyám titokban ihatott

[ legalább harmad napja nem eszek rendesen
ezzel a rohadt evezőlapáttal bajlódom
hogy’ lennél te szálka a köröm alatt? nem
az én hibám ügyetlenül próbáltam a villák közé
illeszteni mintha most csináltam volna először

elég veszélyesnek tűnő környék a félig alvókat
elcsábítják ugyan de nem ragozom tovább
semmilyen kézzel fogható bizonyíték nincs a
sötét anyag jelenlétére egyetlen képletből kö
vetkeztettünk ismerte el végül az intézetvezető ]

[ tizenkét pár evezőlapát merül a felszín alá
most hogy sikerült ellökni magunkat a parttól
ötödike vagy hatodika van dátumválasztó
egyet lépünk páronként zárjuk ki egymást
elfogadva a fizetési feltételeket megnyílik az út

dörzsölöm a ráégett maradékot legalább harmadik
napja bajlódom ezekkel a rohadt edényekkel
hogy lennél te csak egy statisztikai hiba a határon
belül? nehezen ébredek szemeim előtt két szálkő
mozdíthatatlan – két szemem üreg remeték lakta hely ]

a férfi homloka
a férfi szempillája
a férfi fülcimpája
a férfi orra
a férfi ajka
a férfi álla
a férfi nyaka
a férfi kulcscsontja
a férfi könyöke
a férfi tenyere
a férfi hüvelykujja
a férfi mellkasa
a férfi köldöke
a férfi farka
a férfi töke
a férfi combja
a férfi térde
a férfi bokája
a férfi nagylábujja
a férfi talpa
a férfi sarkon
a férfi fordul
a férfi vádlija
a férfi térdhajlata
a férfi fara
a férfi farkcsontja
a férfi csípője
a férfi dereka
a férfi lapockája
a férfi válla
a férfi tarkója
a férfi feje
a férfi hűlt
a férfi helye

Talpra, talpra, de hátán a magyar,
legkisebb fia se bátor, se akar,
se szeret, se gyűlöl, se ápol, se takar,
végtelen távol, mi egykor volt hamar.

Folyója száraz, vadjai szerte,
búza mezői mind leteperve,
nincs már földjén langy eső, szemerke,
erős fák törzsét is körbe tekerte

burjánzó gazzal a rátapadt idő
s nem tudja benne se férfi, se nő,
lesz-e, ha végre igaz szerető,
és mikor lesz újra Napja, ha elő

s telik meg hallal újra a hét tó,
lesz-e, ha végre újra és méltó,
mikor virágzik újra a tél, hó
után parázsba burkol a szén, jó

melege úgy karol át majd, lassan, lassan,
s fekszel a fűben szalmakalapban,
eloldod magad szemtől, szájtól
s nincs ma hatalmam,
mert az idő már semmi,
és nincs többé Tartam.

Talpra, talpra, ám hátán a magyar,
nincs oly fia se bátor, se akar,
se szeret, se gyűlöl, se ápol, se takar,
végtelen messze már, mi egykor volt hamar.

Önöknek talán nem sokat mond: fiatal napfürdőző nő egy szőlőlugasban. Számomra bonyolult szomorúságot idézett fel, jelenlétnek és távollétnek, tragikumnak és idillnek pontosan azt az ötvözetét, amire szükségem volt […]

Pilinszky János: Síremlék. Színmű egy felvonásban

átnézek még a levelek fölött
látványod a lugas közébe ejtve
az élesre vasalt mosolyok mellé
egy kopott bőrönd az érveimnek
s az idegen jövő terve

szárnyaszegetten (olcsó repülőjegy)
mikor magyarázkodásunk
leküzdhetetlen kényszere jön-megy
s miért is hívnál hisz itt vagyok látod
(fölvettem már előbb a kabátot)
ezer szigonyát húsodba vágja
a perzselő déli nap

pontos mondatok helyett
éppenhogy beengeded
amit oly jól tudtál eddig és formátlan szavaid
mint szkarabeusz a valamit
úgy görgeted magadban
hát nem szólok én sem
csak megfogom mint egykor a két kezed
és megálmodok egy saját életet neked

kiszórom mind a magasból nézem ahogy hullnak alá
vakító délben könnyű boldogságod
pehely vonzása alatt
ami egy lugasban mégiscsak mozdíthatatlan maradt
vagy ölelsz és húzol magaddal zöld viharban táncolunk
fürdesz a szélben s én megfürdök veled
a ritka levegőn át nézem a csillogó jeget
zengőlégy kering fölötted halkan de sodorja még
s elnyeli megint a sárga a barna a kék
és már zuhanunk zuhanunk zuhanunk lassan
hófehér lebegő részecske alakban

*

te félig éberen
most találsz magadra

csukott szemeid sötét üveg takarta
a szűrt fényben szemhéjad áttetsző vörösét
lemosta riadt tekinteted
csak ülsz kétségeid gyűrött tengerében mint hajótörött
alattad napozóágy s körülötted árnyék remeg
az égre néhány sápadt felhő tapad
s éles szigonyát húsodba vágja
kíméletlenül a nap

itt van az asztalon feltöltve
a fényképezőgépem
de egy tekercs kész filmet kaptam ajándékba
úgyhogy jöjjön a meglepetés

amikor felhúzom a mikroprocesszor
okosan dönt és ha kevés a fény
korrigál majd kicsit
így lesz belőle előre kiadott közlemény
egy igazi költemény helyett
amit a rekeszt megtámasztva fejhangon
énekel nekünk a rádió
csomagkapcsolt hálózatban
néhány ütközés még elfogadható
mondtad gyakran követelve
amit hazugnak tart a szíved
de úgy általában szépnek az elme
baj nem lehet ebből végül mind
a huszonnégy kocka
(ha analógiát keresnék
te mint a számrendszerek foglya)
precízen fényt kapott

most előhívom gondos megvilágítás mellett
tulajdonképpen semmi érdekes
néhány nap alatt feldolgozható
(bár egykor sötétkamra is kellett)
a tárgyakról leváló számtalan szelet
talán tényleg csak annyi vagyok
amennyit valaki más
elfényképezgetett

valahol az ég alatt se közel se távol
kicsit tisztább viszonyok között
hajnali négy felé mégiscsak felhívsz

ismerős bizonytalanság a hangodban
ha egyáltalán mondasz valamit
billegő köveken újra meg újra
elindulsz a páratlan oldal felé
de folyton elütnek (szerintem)
sávelhúzás miatt
(vékony csík a pohár oldalán)

ne ijedj meg az csak reflex
a reflexek tánca semmi különös
rezzenés nélküli atomok csendje
(szétázott papír szívószál)

idővonal

levisszük
a kutyát és lenn
ül már anya apa gyerek
háromszögben
játszunk

meg egy hatvan literes zsákot
a megtalált szemétnek
(műanyag üveg alumínium
palackba zárva) többnyire
háztartási hulladék szerteszét
heverünk szerencsére gyenge még
az uvb de sugárzó hőből épp elég
hogy a bőrünk alatt
csontig hatoljon a hideg szalad

itt az idő
mondom egy váratlan fordulattal
pedig volt már számtalan perc
holott sokkal pontosabban mérjük rég
(meg úgy is hívjuk viccesen kerék)
mindenesetre nyílik a zsák
belekerülnek kemény lombú erdők
áradó rétek szomorú külsejű fák
és hiába a behatárolt térfogat
azon is túl nő ahogy pakolunk
tovább
bóklászva a műút felé egy patakon át
elfordul hirtelen irány
a torkolat így mint torkolat
eltűnik sőt ha már ennyire közel
feltűnés nélkül bezsákolható
az ipoly is csendben a füzeivel

lassan hazafelé indulunk
végeredményben miénk a táj lakatlan
(egy rakás felázott vonalkód alakban)
éjszaka lett
felnyílik a nagy fedél
és e sötét lyukon át kiöntjük
a rászedett világot

Kálvin tér
a vers elesett
a kávépótló busz bejött
omlós keksz és szövegdarabok
járókeretben egy családi kép
a vers ellesett a vers L eset-
leg M minden más eset
ellenkező híresztelés

hajnalban a küszöb fölött úszik
egy magasles
kihajolsz pedig kihajolni végzetes
(az ott a Lánchíd s a kis Prométheusz)
csatasorban a maradék ivadék
lőjed ellentmondást nem tűrő
hangon

két rövidke redő egymás fölött a homlokán
egyenlőség az ismeretlenek között
súlyosan lakatlan tartomány
ahol ténferegsz
(hűvös és távolságtartó metrikus tél)
szerencsére padlót fogsz
(puhán ütődsz a tengerfenékhez)
a szerencse pótlandó
kicsit régimód azért de
hagy maga után némi kívánni valót

a vers összetört ez a konkrét legalábbis
szövege kusza és jelöletlen
jeltelen sírban végzi végül ez is
(a hajad szétterül)
ahogy minden kvantum

az elmondás azért inkább örvény mint törvény
szerű Q.E.D.

a szent márk téri galambok
nem készítenek légifelvételt

az egész város egy depó
sok csónak és könnyű motor
ha lenne térkép meg tudná mutatni
amiről a zúzógyomor –

aztán visszatér

beragadt futóművekkel lejtős
légifolyosókon igazodási pontok
miegymás
nélkül
készülődik a zuhanásra

elnyíródó szélben
tolja maga előtt a levegőt és
kilebegtet

mint telefon az elhagyott lakásban

amit egyszer csak megtalálsz
néhány
alig érthető hívás törmeléke közt
(abban a másodpercben)
szétloccsan egy bérház
a homlokodon

karod még emeled az ujjaid
számolják (a ciklusinvariánsokat)

a nap is megérkezik valahol
és a leszakadt redőny mátrixa
az égő világ nyomát rajzolja rád

elveszni látszik a szavak rendje
(fonémák légüres térben)
az egyetlen logikus következtetés
hogy a gondolkodáson túl is létezel

tehát / vagy

mint elhagyott telefon a lakásban

reménytelen csörömpölsz

egy komolyabb posztban nem is olyan nehéz
leuralni az összes közös véleményt
de valamilyen billentyűzet komplikáció léphetett fel
a vád mögött hogy kiszivárgott vagy
csak hanyatt esett a csúszópénzen az ügyész (hangyász)
még vizsgál (orrát mélyen a homokba fúrja)
legalábbis átfogó vizslát ígér és a jó kutya
tenyésztő mint csonton a váz
jelentősen elvonatkoztatva de csak belehibáz

Lét és nemlét szüli egymást

Lao Ce: Tao te King – Az Út és Erény könyve. Fordította: Weöres Sándor

mi leszel ha nagy leszel
mondogatta Öcsi bácsi
de akkor már tudtam
inkább arra kíváncsi
kihúzza-e a nap végéig
fél üveg borral
mi lennék állítottam határozottan

(aztán írt egy utolsó monológot
saját használatra
illesztve hozzá aszinkron hangokat
végül bedobta a törölközőt)

mindegy alak vagy alakzat
fekete fehér járólapon
járunk az akác virágzik lila köd
meglátjuk majd
kienged-e a paplan alól
kilökődik vagy kilököd

van egyfajta magyarázat
szomorúan sóhajt kicsit sziszeg
tudod a szélmalmok is kivonultak
nyílt tengeren őrlik a vizet
vastag vezeték szállítja központi
akarat maga a mű
nyomják le a köldök körül
kidagad mint fényes lökhárító
egyszer csak neki ütközik
Öcsi bácsi olajcserén
nagyvizit

mi lesz magával mondogatta az orvos
(a még gyerek Gautama most tanul járni)
mi lenne (?) kölcsönös megállapodás szerint
feszegetjük a határokat

kinyújtózva hullapózban

ezek csupán szöveg-
roncsok mondta gyakran
apám mestered
ha nem figyelt oldalról kicsit
megbökve a vállát
üzenet jött szóltam fél-
ve ahogy szemébe süt a nap
tudta melyik a napos hely-
jegye volt szerencsejáték
engedte kicsit elsuhanni
leporolta aztán elővett egy vásárfiát
kendővel töröl éppen akkor
halt meg amikor a születésnapja
jobban mondva
egy hónappal elsiette volt
káromkodott némán felült
idegesen megfeszültek maradék izmai

aznap délelőtt életemben először
szerencsére vettem egy
kaparós sors-
jegyet

latolgatása esélyeknek

Ferikét annyira
felzaklatta a többiek nevetése hogy végül
emelkedni kezdett egész testével átnyúlt
a hatalmas diófa fölött miközben
meglódította a méretes kődarabot –

hidegtől érzéketlen ujjai (vannak)
két befőttes üveg közé csapódik szilánkos törés
nincs mit tenni nincs mit enni
nincs mi
a vákuum miatt rászorult a tető középen kicsit megüt
szisszenés itt nyílik szépen lassan a hűlésgörbe fázisátalakulást jelez
terül szét később a tapétán
nemtörődöm vagy helyeselsz mintegy birtokon belül nem
törődöm (kizáró vagy)
vagyok aki vagyok összegzed sommásan

Ferike maradt az alany ebben felettébb bizony-
talan a talaj részecskéi között mozog igazán
otthon
erről meg eszébe jutott szóval hazáig szaladt
de az a kis előny mind elveszett ahányszor csak
a felét kérte duplán fizette vissza bzdmeg_eleai
átnyúlva mindenek fölött
fejest ugrott
(persze pontosan ebben az értelemben)

ó, hogy így forgatva és nem egyenesen kerül ki belőle az ember:
bár tudja, hogy az utcára vagy a strand hideg reggeli homokjára fog kerülni

Szentkuthy Miklós: Prae

ledobott ruhával belegázolni
e mérhetetlenül tágas szorításba
nem törődni a horzsolásokkal
(rákkeltő anyag alig értékhatár felett)
jelenléted lábon kihordott diagnózis
nem hirtelen mint valami elmúlás-
féle egy köteg műanyag tokba
zsúfolt lelet

hiába tudom hogy
egyetlen óriás ütés
a hold. a földre esett szél bágyadtan
és tompán harangolt

napernyők alatt egyensúlyozunk
zsigereinkben ott a repesz
jól van
ledobott ruhával szimmetriától torzan
az erek falán lerakódva
a sternumot érő egyetlen ütés
lenni
e mérhetetlenül véges szorítás
arccal lefelé
a hullámzó homokban

Ez. Itt. Ennyi.

félig üres a feles színültig
a pohár kicsit félredől a fal sebhelyes
vágott át vágott makacs és fürge akár
a kés késve érkező marad a torkod szűkül
elakadt falat okoz riadalmat ott
csak veszed szuszogva mint néma a csendet
egyáltalán él ez?

még egy kört!
üvöltötte Archimédesz

egy cipő halkan elsuhant a félrebillent
macskakő fölött
anyám lábát nem zavarta az egyre keményebb
felsőrész
amikor emlékeit visszanézve szakadozott a kép
néhány percig még beszélgetett valamelyik
alkalmazással személyes zavarát leplezve
hosszan ringatózott a moiré kavargó hullámain
végül előre dőlt de
egy ferdén behajtott csavarba akadt
a kötött pulóver ujja

míg csak sétált
csodálva az egymásnak döntött színes házfalakat

talán ez volt minden

abban ahogy utolsó mozdulatával
apám kezét az arcomhoz emelte

kézbesítés alatt
számolom
a perceket

anyutól

pedig már hét éve
halott
vagy

ha jól
számolom

Hódolat Kay Ryan-nek

hangolókulcsot újra cserélt
pontosabban beállítani a kívánt
frekvencia
esik közben kereszt-
rejtvényt fejt
a sufni mellett elnéz
dédapám János izzó vas fölé hajol
fogai között töri az időt

delfinek úsznak
egyedül marad
Oregonban felülsz
a biciklidre
kétezer mérföld nyugat
szatori
mond felemeled
döglött sirály a parton
négyen fekete zakóban
csend
mégis valami hamis
ahogy a
szemedbe néz
ahogy a szemünkbe
nézel

perforált vakbél mondta az orvos
nyit vág darabol aztán foltoz
nincs idő kivárni a korom
szivárgó kötéssel szarakodom

valami kínos lesújtó vég felé
ha közelebb volna se értené
akihez szólok csak egy csetrobot
és kiforgat minden mondatot

eltört eltörölt
eltéríthetetlen kézből ki nem téphető
el nem ejthető oldalra fekteti a szárnyait
nem repülhető magasságon
lencsefelhők hullámain ahogy átvonszolja
az égen
eltévedt tűzevők földjén
felradírozott kondezcsíkok között

késtél

Rain falls across the avenues.
What can I say anymore that might be
equal to this sound

Joanna Klink: Rain, First Morning

…
vékonyra fagyott bőre alatt
…
egy átütött téglafal leomló magánya
…
kihajtogatva a hajnali fény
…
finomra pakolt tányér szélén a ropogós
…
és a golyózápor ütemtelen kopogása

A kerítésen
kis-, rozsdaszárnyú madár.
Beleolvad. Száll.

A korszerű fényforrások
használatának számtalan előnye
mellett, a típus tizenhétezer órás
várható élettartama lenyűgöző. Mindössze
százkilenc milliméter hosszúságú, üvegből
készült remekmű. Az erőteljes menet
megbízhatóan rögzít; E-huszonhetes,
így az egész csereszabatos. Szükségszerűen
kompatibilis, modularitása megnyugtató.
Kétszázharminc voltos hálózathoz csatlakoztatva
tíz watt teljesítmény felvétel mellett
nyolcszáz húsz lumen fényáramot kapunk.
És bár a fényáram erőssége nem szabályozható,
kétszázhetven fokos szórásszög biztosítja az érdes
felületek egyenletes megvilágítását.

Prométheusz unottan hátradőlt, és
az olvasólámpa kapcsolóját kapcsolgatta.

Az vagy nekem, mi könyvnek a mértan.
Beskatulyázva, elaléltan,
lézengő lapok egy kopott gerincbe fűzve,
utánad olvasok, lassan, kibetűzve.

Az vagy nekem, mi polcon a szegletek
szálló pornak, lebegő tehernek,
vékony rétegben rakódom rád,
ismétlem magam, mint rossz kópiát.

Az vagy nekem, mi háznak a szerkezet:
ha akarom kinn tart, ha akarom beereszt;
mi szóra a dallam, énekre a tánc;
az vagy nekem, mi sakkban a sánc.

Az vagy nekem, mi árbócnak a hajó,
alig-alig látszik, fel-felvillanó.
Mit az idő két ajtónyitás közé ékel:
játszol velem, mint pára a léggel.

mindig a fák és bár esik
a tér pontosan ugyanabból a szögből
at the correct shutter speed
terjeng a pirított zöldség szaga
apró metszést ejt a hajnali égen
nyomókötés alatt feszít az éjszaka
átlósan sétál később vissza is
time is money
egy állítás ami vagy igaz vagy hamis
és ezekkel van tele a kamra
förtelmesen vékony ujjak csúsznak
kúsznak körös-körül a nyakamra
persze kis lépés egy embernek
pontosabban az a rövid séta
aminek a vége egy eldöntött kereszt
eződés gondosan kiválasztott emlékek
közé aztán
point and shoot

Az omladozó szálloda parkolóját
lezárták a forgalom elől. Az új szálloda
falain belül. Lecserélt autókkal érkezik
a tömeg. A falakon belülre kerül.

          Sűrű szövésű kép. Keret,
          a balkon alatt csobog a tenger. Tenger
          mindenhol. Róma. Róma helyett.
          A mintázatfelismerés kihagy.
          Beleugrik egy félresikerült elképzelésbe.
          Elszámítva magát zuhan.
          Súlyos oxigénhiányt állapít meg.
          Rándul egyet. Nevetgél.

Billegő lépcsők, romos szálloda, és egy
alig észrevehető átvonulás a Nap előtt.
Helyenként fátyolfelhők.

A hajnal. És a fordulóra készülődő árnyak.
Addig a damilt – feszesre húzva – körbetekerem.

És vajon hány nyújtózkodó, kényes csigaszerelem
esik ma áldozatául a csörgő fűkaszásnak?

nyolc perc késéssel indul
nyolc percet késik
nyolc perce reménykedem
félig
idegen szavak fekszenek
a földön tiltakozik a falat
fennakad és kattan a zár
kiold a lakat még az első ajtón
a vezető hátrál az eget nézi
ahogy egy vízér keresztül hasít
mikor csukódik rá a szemem
tajtékzó tudós leszek úgy kémlelem
az éjen átfúrt lyukba hulló csillagokat
társaság nélkül de legalább
a szúnyogok nem csípnek még
milyen hangszeren hegedülsz?
a meglepetés erőtlen játék csupán
maga? a reggel első fényei
ám ebből a pocsolyából egyáltalán
semmi nem tükröződik vissza
ami végtelenül elszomorít
rólatok

Nem tudok
ittmaradni,
nem tudom
itthagyni sem.

Kukorelly Endre: A legjobb volna mégsem

frissítés után újra feltűnik
          budapest
koppenhága
átszállással vagy anélkül
legfeljebb innen oda talán
vissza is de mindenképpen
egy irányba

az érkezési dátum
lehet korábbi az indulás időpontjánál
fellélegzem és
nem módosítok rajta

már nem is tudok

*

szeretne egy újabb keresést
mondja rendben
ragaszkodnék a megadott
paraméterekhez
sajnálom

az érkezési dátum
az érkezési dátum nem
lehet korábbi az indulás időpontjánál
ami valószínűleg rendszerhiba

*

hanyatt fekszem a sötétbe
és ahelyett hogy a plafont nézném
a mozdulatlan tárgyak örök leszállófényében gyönyörködöm

Fejed az aszfaltra hajtod, puhán;
koppan a vér.
(Mikor az ablakban álltál, az eget nézted,
s ahogy távol földet ér.)

A vonó átdöfi a csöndet,
könnyű ingét szökkenve ejti eléd,
telt testű mélységeiből törted
föl magad; most megfogod árnyékod kezét.

I.

Szimbólumok helyett lomjaim egyszerűsége,
összegyűrt jegy a zsebben,
s most hétköznapiságom istentelenségét
is odatettem.

II.
Szótag a nyelved alatt,
káromkodásod még egy falat,
ahogy hívod és nem felel.
Benned a bánat áttelel.

partra vetett lábnyomát követtem
aláhulló illatában úsztam
magam voltam rongyaiba gyűrten

és te?

kifeküdt ágyába vetetted magad

Tükrömben bőröm kékje –
          tükrödben
                    a kéjre ringó
ringyó képzelet;
s most azon tűnődöm, hogy itt lehet-e?
valami különös, ami lépni sem enged.
S úgy látom magam, mint elkurvult szentet.

Persze, hogy látom, látom a helyed,
látom a helyed, szétzúzva, lehet;
Persze, hogy látom.
Illetve nem látom.
Látom a helyed.

Rendetlen vagy.

Felszabdalt folyó.

Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.

Lao Ce: Tao te King – Az Út és Erény könyve (Fordította: Weöres Sándor)

határozott léptekkel közelítesz
bakancsod sarka a háztetők felett
olyan magas vagy hogy a fejed szinte
súrolja a felső légköri rétegeket

egész jól haladsz
lassan mögötted az emberélet útjának fele
sokan kezet fognak veled
megjegyzik
ami jár hozzá
egy elhúzott mosolyt
vagy egy kimondhatatlan nevet

és ha valaki akkor te tudod
micsoda megkönnyebbülés hajnalban
egy parkoló autó mellett állva nagyívben
lepisálni a fénylő sugárutakat

Pilinszky János: A mélypont ünnepélye és
Nemes Nagy Ágnes: Napló – Ülsz és olvasol című verseiből

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
          Ülsz és olvasol.
És ki mer
          Még te sem tudod,
a lemenő nap szálkamezejében,
          mily egyedül vagy.
          Néha felérzel azért és
az ég dagálya és
a föld apálya idején
          méla mozdulatoddal
          gyöngéd állati bú sejtése mártja a fénybe
útrakelni, akárhová?
          egyszeri arcod.