Önöknek talán nem sokat mond: fiatal napfürdőző nő egy szőlőlugasban. Számomra bonyolult szomorúságot idézett fel, jelenlétnek és távollétnek, tragikumnak és idillnek pontosan azt az ötvözetét, amire szükségem volt […]
Pilinszky János: Síremlék. Színmű egy felvonásban
átnézek még a levelek fölött
látványod a lugas közébe ejtve
az élesre vasalt mosolyok mellé
egy kopott bőrönd az érveimnek
s az idegen jövő terve
szárnyaszegetten (olcsó repülőjegy)
mikor magyarázkodásunk
leküzdhetetlen kényszere jön-megy
s miért is hívnál hisz itt vagyok látod
(fölvettem már előbb a kabátot)
ezer szigonyát húsodba vágja
a perzselő déli nap
pontos mondatok helyett
éppenhogy beengeded
amit oly jól tudtál eddig és formátlan szavaid
mint szkarabeusz a valamit
úgy görgeted magadban
hát nem szólok én sem
csak megfogom mint egykor a két kezed
és megálmodok egy saját életet neked
kiszórom mind a magasból nézem ahogy hullnak alá
vakító délben könnyű boldogságod
pehely vonzása alatt
ami egy lugasban mégiscsak mozdíthatatlan maradt
vagy ölelsz és húzol magaddal zöld viharban táncolunk
fürdesz a szélben s én megfürdök veled
a ritka levegőn át nézem a csillogó jeget
zengőlégy kering fölötted halkan de sodorja még
s elnyeli megint a sárga a barna a kék
és már zuhanunk zuhanunk zuhanunk lassan
hófehér lebegő részecske alakban
*
te félig éberen
most találsz magadra
csukott szemeid sötét üveg takarta
a szűrt fényben szemhéjad áttetsző vörösét
lemosta riadt tekinteted
csak ülsz kétségeid gyűrött tengerében mint hajótörött
alattad napozóágy s körülötted árnyék remeg
az égre néhány sápadt felhő tapad
s éles szigonyát húsodba vágja
kíméletlenül a nap